A vállalkozás rövid bemutatása

A PilisPack Csomagolástechnikai Kft. 2001- es alapítása óta eltelt 11 évben többszöri átalakulás és tulajdonosváltás után érte el a mai formáját. Cégünk speciális csomagolástechnikai anyagok gyártásával és forgalmazásával foglalkozik. A vállalkozás alapításának ötlete a mai napig fő tevékenységi körünkbe tartozó, papír alapú, speciális bevonatú élelmiszeripari csomagolóanyag gyártásához kötődik. A cég által kifejlesztett gyártóberendezésekkel gyártott csomagolóanyaggal, majd egy évtizeden keresztül versenytársak nélkül uraltuk a magyarországi piacot.

Cégünk filozófiája, hogy az általunk kikísérletezett és folyamatosan továbbfejlesztett eljárással készült termékeket az élelmiszeripar minél több szereplőjével megismertessük és őket professzionálisan kiszolgáljuk. A gyártás mellett nagy hangsúlyt fektetünk a partnereinkkel történő „együtt gondolkodásra”, melynek eredményeképpen ügyfeleink számára a legjobb megoldásokat kínáljuk.

Ágazati kilátások

Az élelmiszeripar folyamatos fejlődése, a termékek hosszabb eltarthatóságának igénye, illetve a csomagolás marketingben játszott szerepe folyamatos kihívás elé állítják az ágazatot. A napjainkban megjelenő folyamatos kutatások bizonyítják, hogy a termék jellemzőinek egyik legjelentősebb tulajdonsága a csomagolás. A csomagolóanyagok értékesítésben,ingerkeltésben, marketingben játszott szerepe egyre fontosabb a gyártók és a fogyasztók számára.

Csomagolástechnikai termékek

A PilisPack fő profilja a hajlékonyfalú csomagolóanyagok (síkfóliák és tasakok) gyártása, műanyagból (PE, BOPP, CPP, POLIESZTER), papírból és ezek kombinációiból. Termékeinket 8 színnel tudjuk flexografikusan nyomtatni.

  • TEKERCSES TERMÉKEINK
    • Édesipar
      • cukorkák pillangós csomagolásban is, szaloncukor, keksz-nápolyi, szeletes termékek, gyűjtőtasakok stb.
    • Tejipar
      • vaj, túró, tejpor, pudingpor, szeletelt és egész sajtok
    • Húsipar
      • rúdárú, szeletelt termékek, mélyhűtött húsok, stb.
    • Sütőipar
      • száraz tészták, kész sütemények, pékárúk, élesztők
    • Fűszer aromazáró csomagolás
      • kisegységes kiszerelés, tea, sósmogyoró, állateledel
    • Hűtőipar
      • zöldségek és gyümölcsök tasakos kiszereléshez
    • Háztartás-vegyipar
      • Mosóporok, zsebkendők, szalvéták csomagolása
    • Áruházak, boltok
      • nyomott mintás sajt, felvágott csomagolók
    • Gépipar
      • paraffinált barna nátron csomagoló papír

  • TASAKLÁNC
    • porok és granulátumok, fagyaszott és friss élelmiszerek

  • MűANYAG TASAKOK
    • Tasakok (aroma- és gázzáró), piskóta- és szalagfüles táskák

Mit várunk a csomagolástól

  • védje a becsomagolt élelmiszert és őrizze meg annak minőségét, a csomagoláson jelzett időig
  • adjon lehetőséget az ár egyértelmű azonosítására
  • hordozzon a fogyasztók számára fontos információkat
  • legyen kedvező megjelenésű
  • a háztartásban könnyen kezelhető
  • jelezze az illetéktelen felbontást
  • környezetbarát legyen
  • legyen műszaki-gazdasági szempontból hatékony
  • maradéktalanul feleljen meg az egészségügyi ártalmatlanságnak

Cerop ISO tanúsítvány

Tudta-e?

A Pilispack fő profilja a hajlékonyfalú csomagolóanyagok (síkfóliák és tasakok) gyártása, műanyagból...
Tovább...

Üzletszerzőknek

Tisztelt leendő Partnerünk! Örömmel köszöntjük oldalunkon. Ha rendelkezik üzleti kapcsolatokkal,...
Tovább...

Anyagszerkezetek

Üzemünkben a gyártás során a következő anyagokból készülnek a fóliák és egyéb termékeink Polipropilén...
Tovább...

Szavazás

Mi a véleménye megújult honlapunkról?

Online felhasználók

We have 5 guests online